Alkalmaink

Gyülekezetünkben számos alkalom található a vasárnapi istentisztelet mellett, hogy hitünket erősítsük, a közösséget megéljük és egymás hite által is épüljünk.
Esküvő

Templomunk alkalmas 120 fő befogadására, ajánljuk azoknak a pároknak, akik református szertartás szerint kérik közös életükre Isten áldását.

A templom mellett közvetlenül egy 200 nm-es terem áll rendelkezésre vendégváró falatok felszolgálására, vacsorára, táncra.

A templom épületéhez tartozik egy 70 férőhelyes parkoló.

Közvetlen szomszédságában játszótér és park található.



​További információért lépjen kapcsolatba velünk.

Konfirmáció

Gyülekezetünk rendszeresen szervez 13-14 éves fiatalok számára csoportos konfirmáció előkészítőt, és felnőttek számára egyéni felkészítő alkalmakat.

A konfirmáció szó megerősítést jelent, a gyülekezet előtt tett hitvallás szükséges ahhoz, hogy gyülekezetünk teljes jogú tagjává nyilvánítsuk azt, aki keresztyén hite iránt elkötelezett és megérett benne ez a döntés.



További információért lépjen kapcsolatba velünk.

Bibliaóra és alfa kurzus

Gyülekezetünk tagjai számára heti rendszerességgel szervezünk bibliaórákat, ahol kiscsoportokban az igére koncentrálva közösen keressük együtt Isten akaratát és igéjének üzenetét az életünkbe. A kiscsoportos együttlét lehetőséget kínál, hogy közvetlenül feltegyük kérdéseinket beszélgetés formájában, és közösen keressünk rá választ lelkészeink vezetésével.

Azoknak, akik még csak ismerkednek a keresztyénséggel és keveset tudnak a Szentírásról, de szeretnék tudásukat bővíteni, reménység szerint hitüket erősíteni, az alfa kurzusunkat ajánljuk.



További információért lépjen kapcsoltba velünk.

© 2019 by Torontói Első Magyar Református Egyház

  • Facebook Social Icon
  • YouTube Social  Icon
This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now